Az alkusz egyfajta hidat képez az ügyfelek és a partnerintézetek között. Miután megbeszéltük és felmértük az Ön igényeit, összevetjük azt a mindenkori pénzpiac kínálatával, majd megkeressük az optimális megoldást, mindezt úgy, hogy Ön maximálisan kihasználhassa az állami támogatásokat és adókedvezményeket.
Szolgáltatásunk célja, hogy megfelelő ajánlatot kapjon egy nehezen kiismerhető és állandóan változó területről. Bizonyára már Önöket is sokan keresték meg pénzügyi tanácsadással, pályázatokkal, hatékonyságfejlesztéssel kapcsolatban, és adtak ajánlatot. Ebben a bonyolult, összetett szakmai helyzetben tudunk önnek megfelelő információkkal és megoldásokkal szolgálni.
Együttműködésünk lényege, hogy Ön fogalmazza meg az igényeit, cégünk pedig a lehetősségeket fogja felkutatni. Bízunk benne, hogy partnereink és kapcsolataink szakmaiságából Ön is tud profitálni.
Nem vagyunk elkötelezve egyik pénzintézet felé sem, pozícióból tárgyalunk az ügyfeleinkkel. Adott esetben megversenyeztetjük a pénzintézeteket, és amelyik a legjobb konstrukciót kínálja az Ön elképzeléseihez, az nyer és így Ön is.
Szolgáltatásunk bejezése után továbbra is kapcsolatban maradunk, és ha Önnek további igénye támad, vagy kérdése a pénzpiaccal, pályázatokkal kapcsolatban, örömmel állunk rendelkezésére, illetve ha a pénzpiac alakulása során felfedezünk egy a már meglévőnél kedvezőbb szolgáltatást, értesítjük róla.
Ennek reményében várjuk jelentkezését.


